Anno


Felvételét elutasították zsidó származása, és a numerus clausus rendelkezése értelmében. 1921-ben a budapesti Egyesült Izzónál helyezkedett el villanyszerelőként. Munkahelye anyagi támogatásával 1925-től a brnói német műegyetemen végzett egyetemi tanulmányokat, villamosmérnöki oklevelét is itt szerezte meg 1930-ban.
Elsősorban a távbeszélő-hálózati kapcsolástechnika automatizálásának kérdéseivel foglalkozott. Belgiumban töltött évei során harminchét, telefonberendezésekkel, áramkörökkel és számítógépekkel kapcsolatos szabadalom szerzője vagy társszerzője volt, emellett közreműködött a belgiumi, hollandiai, svájci és olaszországi automatikus telefonközpontok és távbeszélő-hálózatok tervezésében. A második világháborút követően mérnökként részt vett a magyarországi telefonhálózat újjáépítésében, majd a hálózat fejlesztésére, forgalmi méretezésére és a crossbartechnika bevezetésére vonatkozó több mérnöki tervet és javaslatot dolgozott ki. Az ATT belgiumi irodáiból a náci megszállás miatt kellett távoznia. 1942-ben visszatért Magyarországra, s az Egyesült Izzó rádiócső-mérési osztályának műszerészeként helyezkedett el. 1944-ben munkaszolgálat, majd deportálás következett Mauthausenbe.
1945-ben a budapesti Standard Villamossági Rt. telefonmérnöki osztályán kapott főmérnöki munkát, feladata az országos telefonberendezések tervezési munkálatainak irányítása volt. 1948-ban a gyár műszaki igazgatójává nevezték ki, egyidejűleg a budapesti Állami Műszaki Főiskola tanára lett. 1949-ben átvette a Budapesti Műszaki Egyetem vezetékes híradás-technikai tanszékének vezetését, de az év végén a Standardban folyó szabotázs- és kémtevékenységet „leleplező" Standard-ügy kapcsán, koholt vádak alapján letartóztatták. 1950-ben tizenöt évnyi börtönbüntetésre ítélték, s 1952-től a budapesti gyűjtőfogházban rabokból létrehozott mérnöki iroda tagja volt. 1954-ben amnesztiával szabadult, de teljes körű rehabilitációjára csak 1989-ben - posztumusz - került sor. 1955-től 1972-es nyugdíjazásáig ismét a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított, 1960 és 1963 között a villamosmérnöki kar dékáni tisztét is betöltötte.
Tudományos érdemei elismeréseként 1948-ban Kossuth-díjjal, 1960-ban Puskás Tivadar-díjjal tüntették ki, 1963-ban a Munka Érdemrend aranyfokozatát vehette át.
