Sose használták a szovjet Apollót
Mercury, Gemini, Apollo kontra Vosztok, Voszhod, Szojuz. Mindenki ismeri ezeket a neveket, az emberes űrhajózás első lépéseinek letéteményesei voltak ezek az űrhajók. Ugyanígy a struktúrális eltérések is nyilvánvalók, míg az amerikaiak a kúp alakot részesítették előnyben a visszatérő egység számára, addig a szovjetek a gömb, vagy harang alakra esküdtek. Kivéve egyszer - figyelmeztet a cydonia.blog.hu bloggere.
Az 1960-as években a "civil" űrhajózással együtt az űr katonai felhasználása is gyerekcipőben járt még. Mindkét nagy nemzet úgy gondolta, hogy az emberes programok sikeresek lehetnek, mivel a műholdak ekkor még messze nem álltak olyan fejlettségi fokon - kezdetleges vezérlés, filmes fotózás mindenféle hátrányai: korlátozott nyersanyag, az exponált filmkazetták visszairányítása a földre, satöbbi. Így hát emberes űrállomások tervezésébe kezdtek, ahol az űrhajósok kedvükre fotózhattak, mindenféle katonai dolgokat csinálhattak az űrben amit a földön kitaláltak nekik, majd hazahozták a filmtekercseket. Amerikában ebből lett a MOL (Manned Orbital Laboratory) projekt, a Szovjetunióban pedig Almaz néven futott a program. Most azonban nem ezzel a részével foglalkozunk, a MOL-ból úgyse lett végül semmi, az Almazokat meg összeházasították a Szaljut állomásokkal, ez is megérne majd egy hosszabb posztot. Esszenciális összetevő volt ugyanis az űrhajó, ami fel-le hozza a legénységet, és még ráadásul valamennyire kényelmes átszállást is biztosít. Az USAF erre átalakított Geminiket használt volna, a hőpajzs felőli oldalra elhelyezett ajtóval.
A Szovjetunióban kicsit bonyolultabb volt a helyzet. A Voszhod hamar ipari hulladéknak lett nyilvánítva, eleve csak a Vosztok sebtében átalakított változata volt. Ott volt a vadonatúj Koroljov-féle Szojuz, csakhogy csúfosan megbukott első repülésén, megszakított küldetést és Komarov halálát okozva. Továbbá az űrállomást Koroljov fő konkurense, Vlagyimir Cselomej tervezte - akkor már tervezett hozzá saját űrhajót is, nem közösködünk, elvtárs, főleg ha szart gyártotok.
Cselomejék 1970-ben a katonai Almaz űrállomások számára tervezni kezdték a TKS (Transzportnij Korabl Sznabzsenyija) űrhajót. A TKS két részből tevődött össze: a VA (Vazvrascsajemij Apparat) űrkapszulából és az FGB (Funkcionalna-Gruzovoj Blok) lakó- és kiszolgáló modulból.
A dizájn jelentősen eltért az addigi szovjet elképzelésektől, Leonov egyenesen a "mi Apollónknak" titulálta. Valójában egészen másra tervezték. Az FGB szakasz 37 m3 lakható résszel rendelkezett, elöl a VA kapszula felé átjárással, a végén pedig egy másik dokkolóegységgel, az Almazhoz való csatlakozásra. Emellett 6700 kg terhet is bele lehetett pakolni. A VA űrkapszula 3 személyes volt, némileg kisebb ugyan az Apollo CM-nél, de az űrhajósok űrruhát viselhettek, ami akkoriban épp nem volt "divat" a szovjet űrhajókon. Volt egy bejárata az oldalán és egy a fenekén, a hőpajzson, így akár légzsilipként is felhasználható volt az Almaz vagy az FGB számára. Az űrkapszulát önállóan is csatlakoztatni lehetett az Almazhoz, így az egyből űrhajósokkal is felbocsátható volt.
Az első űrállomás, a civil Szaljut-1 1971-ben pályára állt, de újból hibák léptek fel. A Szojuz-10 nem tudott dokkolni, a Szojuz-11 háromfős legénysége pedig meghalt leszállás közben. Cselomejék sorban gyártották a hardvert, de a balszerencse tovább kísértett: két további civil űrállomás mondott csődöt. Az első Almaz katonai egység egy ideig úgy tűnt, sikeres lesz, gyorsan el is nevezték Szaljut-2-nek, de 11 nappal később az is bemondta az unalmast. Az ellentétek ismét kiéleződtek: Cselomej levelet írt a pártvezetésnek, melyben a Szojuz elégtelenségét fejtegette, és javasolta a további űrállomások automatikus, ember nélküli használatát, amíg a TKS el nem készül! A levél azonban süket fülekre talált. (Több sikertelen küldetés oka lett egyébként, hogy ha az automatikus dokkolás nem sikerült, nem maradt elég üzemanyag a Szojuzban manuális próbálkozásra.)
Az új űrhajót veszett ütemben tesztelték: VA modulokból nem egyet, hanem egyszerre kettőket tettek a Proton rakétákra, hogy minél több adatot gyűjtsenek. Az első kész, teljes TKS űrhajót 1977. július 17-én, Kozmosz-929 néven bocsátották fel, természetesen emberek nélkül. A TKS-1 jól teljesített, rengeteget próbálgatták a manőverezést, illetve leválasztották és begyűjtötték a VA kapszulát. Csakhogy a jövő kezdett homályba borulni: a program csúszásban volt, Cselomej politikai patrónusa meghalt szívrohamban, helyére pedig a rakétatudós politikai ősellensége került, így a katonai program egyre inkább háttérbe szorult a civil űrállomások mellett. 1978-ban Cselomej űrhajós fia, Szergej, majdnem dekompresszió áldozata lett egy vákuumkamrában.
A vég aztán 1979-ben jött el: beszüntették az Almaz programot, illetve erőforrásait beolvaszották az új civil programba, a Mirbe. Ezzel a TKS első emberes repülésének célpontja, az újgenerációs Almaz állomás is füstté lett, pedig már legénységet is kijelöltek. Egy ideig még élt a remény, hogy a Szaljut-6-hoz indulhat egy TKS, fedélzetén Glazskov, Makrus és Sztyepanov űrhajósokkal. A földi emberes próbák azonban annyi problémára derítettek fényt, hogy végül csak emberek nélkül indulhatott útnak a TKS-2, 1981. április 25-én. 57 napnyi önálló repülés után dokkolt a lakatlan Szaljut-6-hoz, és ott is maradt bő egy évet, az űrállomás megsemmisítéséig. Nevet is csak a "mindent bele" Kozmosz-sorozatban kapott, mint Kozmosz-1267.
Az utolsó években még volt némi huzavona - két űrhajó készen állt, és bár '81-ben mégegyszer leállították az Almaz és TKS programokat, utána majdnem emberes repülésre is futotta. 1982-ben újra összeéllítottak legénységeket, hogy a TKS-3-on végezzenek katonai felderítést, a Szaljut-7-hez csatlakoztatva az űrhajót. Az űrállomés azonban nem bizonyult elég megbízhatónak, és katonai helyett szervízelő missziók indulta, Szojuzokkal. A két fel nem használt TKS űrhajó '83-ban és '85-ben Kozmosz-1443 és -1686 néven, emberek nélkül csatlakozott az űrállomáshoz. Az utolsót be is lakták, ez volt ez első eset, hogy az űrben emberek használtak TKS-hardvert. De ez már katonáskodás helyett a Mir számára volt tapasztalatszerzés, a moduláris űrállomás prototípusaként.
Bár sose használták arra, amire eredetileg tervezték, a TKS öröksége nagyon is kézzelfogható. Az FGB szolgált alapul a Mir több moduljának, a Kvant-2-nek, a Spektrnek a Prirodának és a Kristallnak is. Sőt a mai napig ott van felettünk, mert az ISS legrégebbi darabja, a Zarya is a szovjet Apollo leszármazottja.