A heveny szívinfarktus kezelése évtizedeken keresztül csak a szükséges gyógyszerek adására korlátozódott és hetekig tartó ágyban fekvésre, jóformán mozdulatlanul, hiszen a beteg szívet kímélni kellett. A tudományok fejlődésével azonban a ma infarktus miatt szakintézménybe kényszerülő betegeknél azonnal szívkatéterezés történik.
A katéter végén lévő ballon felfújásával kitágítják az eret, és egy fémhálóból készült hengerrel szükség esetén kitámasztják a szűkült, elzáródott érszakaszt, ezzel elérve, hogy az továbbra is nyitva maradjon és utat engedjen a vérnek.
Ma már mindössze egy tűszúrásnyi fájdalmat érez csuklóján a páciens.
Az eljárással történő veszély az orvost is fenyegeti, hiszen míg a beteg csupán annyi röntgensugárnak van kitéve, amennyi saját vizsgálatához szükséges, addig azok, akik naponta jónéhány ilyen beavatkozást végeznek, összeadódó sugárterhelésnek vannak kitéve. Sőt, állóképességük is terhelve van, hiszen órákon át jelentős súlyt viselnek magukon, cipelnek magukkal.
A vizsgálatot végző személyzet ólommellényt köteles viselni a sugárzás veszélye ellen, s ebben kénytelen végezni a laboratóriumi munkát is.
Az új módszerrel azonban megszabadulnak az ízületi fájdalom, vagy a gerinckárosodás eshetőségétől. Az új, a műtőasztal szélére erősített robotkart ugyanis a doktor a sugárzás ellen védő, ólomfalú szobából irányítja, az eszközöket pedig a képernyő érintésével mozgatja. Az eredmények azt mutatják, ez az eljárás, vagyis a szívkatéter bevezetése és kihúzása biztonságosabbnak bizonyult a robot segítségével, mint emberi kéz közvetlen irányításával.
Ami a személyzet biztonságát illeti, a sugárterhelés a távirányításnak köszönhetően 97 százalékkal csökkent az esetükben.