Amíg nálunk a pénzhiány miatt egy-egy alternatív hajtású autóbusz csak maximum néhány hétig marad kipróbálható, addig Oslóban a tesztek időtartama minimum öt év. Ehhez azonban rengeteg pénz kellett, hiszen egy ilyen busz minimum négyszer annyiba kerül, mint hagyományos dízel társai. A városnak nem volt elég tőkéje a vásárláshoz, így több szervezettel, a megyével és az állammal közreműködve összeszedtek százmillió koronát. Negyvenmilliót pedig megpályáztak az Európai Uniónál, így végül megvalósulhatott az álom.
A buszokat a Van Hool gyártotta, és az A330FC típusjelzést kapták. A cég már sokadik éve gyárt hasonló járműveket, melyek az USA menetrendszerinti vonalain több éve kifogástalanul üzemelnek. A Norvégiába szánt járműveken azonban több módosítást is végrehajtottak, így végül harminchét ülőhely és ugyanannyi állóhely került beléjük. A tizenhárom méter hosszú buszok öntömege száz kiló híján tizenhét tonna, ami a dízel járművekénél lényegesen magasabb, így igencsak indokolt a háromtengelyes kialakítás.
A buszok napi szinten harminc kilogramm hidrogént fogyasztanak, mivel a fogyasztás a fékezési energia visszanyerő rendszernek köszönhetően mérséklődött. A mozgási energiát a tetőn elhelyezett lítiumos akkumulátorokban tárolják, amikből gyorsításkor a villanymotor ismét erőt meríthet. A hidrogén tankolásához kút is készült, melyhez az energiát a közeli vízerőműből merítik.