

Kistérségi pályázati tájékoztató napot szervez a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által meghirdetett Baross Gábor Program idei pályázati lehetőségeiről az M8-Dunahíd Közhasznú Nonprofit Kft. szeptember 30-án, azaz jövő szerdán - írja a dunaujvaros.com.
A régiós pályázatok révén a gazdasági válság ellenére összesen több mint ötmilliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre - mégpedig dedikáltan a regionális innováció céljainak elősegítésére. Az M8 Dunahíd a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség megbízásából, a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Tanáccsal, valamint a "HÍD" Dunaújváros és Környéke Egyesület keretében működő Üzletemberek Klubjával közösen szervezi a nyílt fórumot, amelyre a Dunaújvárosi Főiskola Kerpely Antal Kollégiumának Dózsa György út 35. alatti F5-ös előadójában kerül sor.
A kistérségi pályázati tájékoztató nap célja, hogy a vendégek betekintést nyerjenek a pályázati program részleteibe, valamint már működő projektek tapasztalatairól is hallhassanak. A közvetett cél ennél is fontosabb: a pályázati program révén enyhülhet az innováció terén fontos kutatás-fejlesztő műhelyek, így a kis-és középvállalkozói szektor forráshiánya.
A tanácskozás a vendégek regisztrációja után Urbán László, az Üzletemberek Klubja elnökének köszöntőjével kezdődik, majd a Baross Gábor program idei régiós pályázati lehetőségeit ismerteti dr. Szépvölgyi Ákos, a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség ügyvezető igazgatója.
A lehetőségek után a már működő modellek kerülnek terítékre: az innovációs projektfejlesztési folyamatot támogató rendszert Gajzágó Gergő, az M8-Dunahíd programmenedzsere mutatja be, az automatikus minőségellenőrző technológiával kapcsolatos tapasztalatokat dr. Simon Ákos projektvezető összegzi.
A tanácskozás végén az elhangzott előadások kapcsán nyílt fórum kezdődik - a résztvevők választ kaphatnak akár az idei pályázattal, akár a már működő programok tapasztalataival kapcsolatos kérdéseikre.