Innováció

A jövő héttől működik Budapesten az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) - írja a Világgazdaság.
Az EU idén júniusban döntött, hogy a működését jövő tavasszal megkezdő intézmény székhelye Budapest legyen. Az igazgatótanácsba a volt oktatási minisztert, Magyar Bálintot delegálta Magyarország.
A hétfői alakuló után az idei évre még két további ülést tervez az igazgatótanács, amivel párhuzamosan mind Budapesten, mind Brüsszelben folyik majd az intézet tevékenységének startjához szükséges előkészítő munka.
Közbeszerzés útján ki kell választani az EITI helyét, meg kell választani vezetőjét és 59 fős személyzetét.
Az intézet működése fokozatosan fog beindulni. Erről Dvorszki László, az EITI budapesti székhelyének kialakításáért felelős miniszteri megbízott beszélt a Világgazdaságnak.
2008-09-15 22:31:11
A jelentős részben innovációval foglalkozó vállalatokat tömörítő, innovációt ösztönző Versenyképes Mikro-, Kis- és Középvállalkozások Magyarországi Egyesülete üdvözli, hogy hétfőn megkezdi tevékenységét Budapesten az Európai Innovációs- és Technológiai Intézet (EITI), ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg az innovációra fordított költségvetési pénzeket tekintve Magyarország az Európai Unió sereghajtói közé tartozik - írja az mfor.hu.
2008-09-17 23:03:07