Innováció


A megoldás igen egyszerű és érdekes. Nem a megújuló energiaforrásokat, technikai fejlesztéseket helyezték előtérbe, ettől lényegesen kézenfekvőbb, de mégis furfangosabb megoldásra kell gondolni. A spanyol mérnökök teljesen kipucolták a csomagteret, valamint kivették a hátsó üléseket is, így alkotva helyet az új, 545 literes üzemanyagtanknak. Ezután a Leont az idén piacra dobott Volkswagen fejlesztésű 1.6TDI motorral látták el, amelyet kicsit „lefojtottak", így ha jól számolunk, a gépkocsinak 3,4 literrel kell beérnie 100 km-enként. (Ez a fogyasztás nem is olyan ördöngős, ha utánajárunk a motor, gyárilag közzétett adatainak.) A hátsó futóművet természetesen meg kellett erősíteni a nagyobb súlyra való tekintettel, ezen kívül semmi mást nem változtattak az így már csak 2 személyes Ecomotive-on.
És most jön a csavar! Az autó tankját különleges alakú betöltőnyílással látták el, így általános üzemanyag kutakon nem tankolható. Ezért tehát a leendő „boldog" tulajdonosnak minden 16 ezer kilométer után a szakszervizben látogatást kell tennie, ahol a kötelező szerviz mellett újra teletankolják az autóját. Ez azért szerintem elég sok sarkalatos kérdést vet fel. Vajon miért kell 16 ezer kilométer után szervizt csinálni az autón, amikor szinte minden jobb olaj már akár a 25 ezer kilométert is kibírja és agyártók többsége minimum 20 ezer kilométeres első szervizt ír elő? És mi van akkor, ha éppen a semmi közepén autózunk, fogytán az üzemanyag, és persze nincs a közelben szakszerviz, bár egy benzinkutat sikerülne még elérnünk?
Szerintem mindenki érzi egy kicsit, hogy ez az autó nem pusztán környezetvédelmi okokból készült. Egyelőre még csak egy darab, a prototípus létezik belőle, de nincs is információnk afelől, hogy a gyár sorozatban kezdené el gyártani.
Végeredményképp a tanulmányautó (a kicsit komolytalannak tűnő megoldásával) azért rámutat, hogy a jövő járművének fejlesztései nem mindig igényelnek hatalmas tőkét vagy szaktudást, ettől sokkal egyszerűbb megoldásokat is könnyedén lehet találni...