
A NOVATech.Com Verseny célja a fiatalok és csapattársaik üzleti, innovációs tevékenységének elősegítése; átütő, újszerű technológiák elterjesztése. A Versenyre 3-4 főből álló csapatok jelentkezhettek. A csapattagok legalább egyikének egyetemistának vagy PhD-hallgatónak kellett lennie.
A hazai zsűribe az innovációban és a vállalkozásokban jártas, ill. azokban aktívan tevékenykedő üzletembereket, valamint tőkebefektetőket hívtunk meg. A Tzvetkov Julián, az MFB Invenst Zrt. vezérigazgatója, a MISZ alelnöke által vezetett zsűri az alábbi két pályázatot értékelte a legjobbnak:
I. díj: Bencsik Péter, Mészáros Bence, Treszl András és Vásárhelyi Barna: Softstepper
A Softstepper küldetése, hogy javítsa a munkahelyi hatékonyságot azáltal, hogy segíti az irodai dolgozókat egy egészségesebb életmód kialakításában, és csökkenti a betegségek miatti hiányzásokat. Ezt a problémát egy személyes fizikaiaktivitás-megfigyelő berendezés, a felhasználók számítógépe és néhány egészségi állapotot megfigyelő berendezés innovatív integrációjának révén oldja meg, egy szabadalmaztatott visszajelzési mechanizmus és motivációs rendszer segítségével.
II. díj: Kaposi Ambrus, Treszl András, Vásárhelyi Barna és Veress Gábor: CytoSoft
A projekt célja egy új vállalkozás alapítása, mely új módszereket fejleszt ki és juttat piacra a FACS (flow cytometry) technológiával készült kinetikus mérések analízisére. Ez az újfajta megközelítés kielégíti a kutatók és laboratóriumi dolgozók igényeit világszerte, mikor összehasonlítaniuk és elemezniük kell a kinetikus FACS módszerek eredményeit. A kutatók számára hasznos, mivel a kísérletek számának csökkenéséhez vezet és így a végső laboratóriumi költségeket is csökkenti.
A díjátadóra 2008. szeptember 13-án került sor a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 7. Országos Konferenciáján, Nádasdladányban. A díjátadón a zsűri nevében Monszpart Zsolt, a MISZ általános elnökhelyettese értékelte a pályázatokat, a két csapatnak pedig Dr. Szabó Gábor, a MISZ elnöke nyújtotta át a díjakat.
A legjobb két üzleti terv 600, illetve 400 E Ft-os pénzjutalomban részesült, továbbá részt vehet október 6-8-án, Isztambulban, a regionális döntőn, ahol angol nyelvű szóbeli prezentáció keretében kell bemutatni a pályamunkát. Az döntő első helyezettje 20 000 USD, második helyezettje 10 000 USD, harmadik helyezettje 2 500 USD pénzdíjat nyer el.
A regionális döntő 2 győztese a világdöntőbe jut, és ősszel, Kaliforniában mérheti össze tudását a világ más részeiről érkező versenytársakkal. A világdöntő győztesének a díjazáson kívül az Intel és egyéb kockázati tőkebefektetők befektetési ajánlatot tesznek.
2008-09-15 23:35:52