
"Álmodj, alkoss, újíts!"

Az Unió vezetése szerint - Ján Figel biztossal az élen - üdvözli az egyén innovációs képessége, és kreatív gondolkodása nagyban előremozdíthatja Európát gazdasági és társadalmi szempontból is.A jövőre megrendezésre kerülő mind helyi, regionális, mind nemzeti, és egész Európára kiterjedő programok és intézkedések felölelik az oktatás, a kultúra, a kutatás, valamint a regionális- és vállalatpolitika témáját is; és számos nyilvános vitára is sor kerül majd Brüsszelben.
Az ünnepélyes sajtótájékoztató az Európai Bizottság Berlaymont épületében került megrendezésre; az eseményt a bécsi Zöldségzenekar is koncertje nyitotta meg. A formáció érdekessége, hogy a tagok kizárólag zöldségekből készült hangszereken zenélnek, melyeket minden fellépés előtt maguk készítenek - ezt be is mutatták a sajtónak. A koncerttel véget ért a kultúrák közötti párbeszéd európai éve (2008), azonban a kreativitás és innováció európai éve (2009) hivatalosan csak január 7-én veszi kezdetét.
Az esemény Prágában, egy a Cseh Szenátus épületében megrendezett konferenciával veszi kezdetét, majd egy gálával folytatódik a prágai Nemzeti Színházban, ahol mind a 27 tagállam képviselteti magát az Év Nagyköveteivel együtt. Hírek szerint a követek között számos az innováció terén nagy sikereket elért közéleti személyiség mellett Rubik Ernő is jelen lesz.