Konferencia, rendezvény, díjak

Poszterkiállítás a pécsi Széchenyi téren
Mérnökök nélkül megállna az élet! Mérnökök tervezték az okostelefont, amin a külvilággal tartjuk a kapcsolatot, a széket, amin ülünk, de az utat, amin közlekedünk, a házat, ahol lakunk, az autót, amivel száguldunk, a napelemet, amivel áramot termelünk… Ebből is látszik, hogy a mérnöki teljesítmény, ez a szakma milyen sokszínű és nélkülözhetetlen mai világunkban is.
A Baranya Vármegyei Mérnöki Kamara (BVMK) a pécsi Széchenyi téren felállított poszterkiállítással kívánja bemutatni és felkelteni a fiatalok figyelmét a mérnöki hivatás iránt, szemléltetni a mérnöki, tervezői és kivitelezői munka szépségét és fontosságát, mindezt a mérnökké válás folyamatának, baranyai kötődésű cégek sikeres alkotásainak, projektjeinek bemutatásával.
A kiállítás interaktivitását a mérnöki kamara tagjai adják, akik szívesen körbevezetik – ingyenesen – az érdeklődőket, megosztják személyes tapasztalataikat, illetve válaszolnak a mérnöki munkával kapcsolatos kérdésekre. Előre egyeztetett időpontokban több alkalommal várják látványos kísérletek bemutatásával, kisfilmekkel, kvízversenyekkel és ajándékokkal az érdeklődő 7-8. osztályos, valamint a középiskolai osztályokat és tanulókat. Jelentkezni a Baranya Váregyei Mérnöki Kamara titkársági e-mail-címén, a titkarsag|bejgli|bamernok.hu-n vagy a 06-20/326-8149 telefonszámon lehet. A kiállítás október 12-ig lesz látható -- számolt be a Bama.hu.