Innováció


A kamara által márciusban kezdeményezett tárgyalások eredményesen zárultak, így az előkészítő munka lezárásaként került sor az együttműködés kereteit rögzítő szerződés megkötésére. "Célunk, hogy azt a tudást, műszaki ismeretet, ami nálunk felhalmozódott hasznossá tegyük a térség, a megye fejlesztésében. Szeretnénk elérni, hogy a helyi mérnökök elsősorban ebben a régióban jussanak szerephez" - mondta Rónay István a kamara elnöke.
A térségi társulások életében az elmúlt időszak jelentős változásokat hozott, mivel korábbi tevékenységi körük kiszélesedett. "A kecskeméti társulás mára nagy projektek ellátására is alkalmas szervezetté vált. Ehhez keressük azokat a partnereket, akik szaktudásukkal segíteni tudnak nekünk" -jelentette ki Zombor Gábor polgármester.
"A legfontosabb célunk az lesz, hogy tartalommal is megtöltsük ezt a megállapodást. Bízunk abban, hogy a közeljövőben megvalósuló beruházások, fejlesztések megvalósításában nagy segítségünkre lesz a kamara" - tette hozzá Ficsór József, Kiskunfélegyháza polgármestere.