
Az OECD által idén elkészített ország tanulmány kiemelten fókuszál a vállalati innovációs képességek és kapacitások növelésének ösztönzésére, a tudás és a K+F eredmények hatékony hasznosítására. Ez a pártatlan OECD innovációs országtanulmány nagyon jó elemző alap és stratégiai iránytű a magyar kormány számára az innovációvezérelt és a tudásalapú gazdaság kiépítéséhez.
A tanulmány készítői kiemelik az ország eddigi, a kutatás-fejlesztés terén elért eredményeit, amelyek elősegítették Magyarország gazdasági fejlődését és integrálódását az Európai Unióba.
- Magyarországnak sikerült létrehoznia a K+F szféra fejlesztéséhez szükséges intézményi hálót és a jogszabályi, stratégiai kereteket.
- A magyar tudomány átlagos teljesítménye nemzetközi összehasonlításban jó, néhány területen (pl. fizika, matematika, biológia, kémia, klinikai orvostudomány és mérnöki tudományok) kiemelkedő eredményeket ér el.
- A magyar kormány az innováció támogatását prioritásként kezeli és azt fontos szakpolitikai dokumentumokban rögzítette.
Az innovációs országtanulmány készítői az elért magyar K+F és innovációs eredményekre építve és egyben a hiányosságokat is figyelembe véve, megfogalmazták javaslataikat is a magyar gazdaság további fejlődésének és növekedésének elősegítéséhez.
-
Az innováció ösztönzése a vállalati szektorban
- Erősíteni kell a vállalkozások ( különösen a kkv-k) innovációs kapacitásait és az innovációs tevékenységüket, elősegítve az új tudáshoz és technológiához való hozzáférésüket.
- Erősíteni kell a vállalkozások és a kutatói szféra együttműködését, a hazai kkv-k és a nagyvállalatok stratégiai partnerségét, elősegítve ezzel az innovációs központok, a beszállítói hálózatok és a klaszterek kiépítését. Csökkenteni kell a K+F és innováció területén is a regionális különbségeket.
- Meg kell őrizni a közfinanszírozás fenntarthatóságát a nemzeti innovációban, erősíteni a dinamikus magán- és közfinanszírozású befektetéseket az innovációban.
-
A reformok folytatása a közfinanszírozású kutatásokban
- A reformok felgyorsításával elő kell segíteni a közfinanszírozású kutatás területén a kritikus tömeg, a kiválóság és a relevancia elérését, érvényesíteni kell a stratégiai megközelítést, az intézményi funkciók szétválasztását, valamint a teljesítmény és hasznosítás elvét.
- Növelni kell a pályázati támogatást az alapkutatásban.
- Magyarországnak törekednie kell a K+F nemzetközivé válásából származó előnyök maximalizálására.
-
A tudomány-, technológia- és innováció emberi erőforrás alapjának megerősítése
- Növelni kell a természettudományi és műszaki diplomások arányát, erősíteni kell a vállalati képzést és a szakképzést.
- Szigorúbb minőségi feltételek alkalmazása a felsőoktatási intézmények akkreditációjában, az oktatásban. Vonzóvá kell tenni a fiatalok számára a kutatás-fejlesztés és az innováció területét.
- Elő kell segíteni mind a hazai mind a nemzetközi kutatói mobilitást.
-
A K+F és innováció irányítási rendszerének javítása
- Magyarországnak szüksége van egy hosszú távú, tényalapú, kiszámítható tudomány, technológiai és innovációs szakpolitikára és stratégiára.
- A stratégia megvalósításához erős, konszenzuson alapuló politikai elkötelezettségre, hatékony, hosszú távon stabil intézményi háttérre van szükség.
- Kiegyensúlyozott támogatási rendszer működtetése és az értékelési rendszer továbbfejlesztése szükséges.
A Kormány közelmúltban elért eredményei összhangban vannak az OECD javaslataival, a vizsgált 2006-2007 évi állapotokhoz képest komoly lépéseket tett a Kormány az innovációs teljesítmények erősítése érdekében.
A Kormány felismerve a K+F és az innováció jelentőségét a gazdasági versenyképesség növelésében 2003-tól átfogó reformot indított az irányítás, a finanszírozás és a jogi szabályozás területén. 2008 májusától a szakpolitikai képviseletet legmagasabb szinten tárca nélküli miniszter koordinálja, integrálva az innováció stratégiai elemeit. A közeljövőben továbbfejlesztésre kerül a társadalmi és szakmai együttműködés, a döntés-előkészítés hatékonyságát segítő irányítási struktúra. Folytatódik a Magyar Tudományos Akadémia reformja, az MTA törvény módosítása az országgyűlés elé kerül. Folyamatosan növekednek a K+F és innováció hazai és Uniós pályázati forrásai, amelyeknek az összehangolása növeli a pénzek hatékonyabb felhasználását. A Kormány által korábban elfogadott tudomány-, technológia – és innovációpolitika stratégiai intézkedési tervének eddig elért eredményei mellett a Kormány figyelembe veszi az OECD jelenlegi ajánlásait a nemzeti innovációs rendszer továbbfejlesztésénél.