Anno


1932-1935 között a budapesti Kultúrmérnöki Hivatal munkatársa volt. Foglalkozott az Alföld öntözésének kérdéseivel. Öntözőrendszereket és az öntözés gyakorlatát tanulmányozta Franciaországban és Olaszországban. 1935-1937 között az FM Vízügyi Műszaki Főosztályán irányításával készült több öntözőrendszer. 1937-1940 között az Országos Öntözésügyi Hivatalban a Vízhasznosítási Osztályt vezette. Ez időre esik a tiszafüredi öntözőrendszer befejezése is.
Szerkesztette a Vízügyi Közleményeket, majd az Öntözésügyi Közleményeket. Több munkája idegen nyelven is megjelent. 1946-tól 1948-ig, majd 1950-1952 között a mérnöki kar dékánja volt. Több hazai és külföldi tudományos egyesület, társadalmi munkájában vett részt. A toulouse-i egyetem Fermat-éremmel tüntette ki (1959), elnyerte a francia Kutatásfejlesztési Társaság érdemérmét (1969). Megkapta a Magyar Hidrológiai Társaság Schafarzik-emlékérmét (1965), a Vásárhelyi Pál-díjat (1974) és az Eötvös Loránd-díjat (1975). Budapesten hunyt el 1976. június 3-án.

1972-75-ben a Budapesti Műszaki Egyetem rektorhelyettese. Fő utatási területe a geotechnika volt. Legjelentősebbek a talajfizikával, a mélyalapozással kapcsolatos eredményei, a földnyomáselméletek összefoglalása és továbbfejlesztése, a talajra mint építőanyagra vonatkozó megállapításai. Az MTA Talaj-és Kőzetmechanikai Bizottságának elnöke, számos magyar és külföldi tudományos társaságban viselt vezető tisztséget. A bécsi és a drezdai műegyetem doktora, a perui műegyetem tanára volt. Budapesten hunyt el 1983. október 20-án.
Ezen a napon született Pesten 1841-ben Schulek Frigyes építész, műegyetemi tanár, a magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége. Akadémiai tanulmányait Bécsben Van der Hüllnél, majd Friedrich Schmidt mesteriskolájában végezte. 1870-ben Pesten telepedett le és Steindl Imre irodájában dolgozott.
